Blöee...

Nekem híresen szerencsétlen napjaim a nemzeti ünnepek. Tavaly március 15-én például hajnalban a szakadó hóesésben sírdogáltam, mert bár másfél órával a vonatindulás előtt a keletiben voltam, mégsem tudtam hazautazni. Plusz a hipotermia és a nehéz bőrönd...

Ez persze idén sem történhetett máshogy. 

Jó sokáig aludtam, kivertem a fejemből a munkát, felpörgettem magam kávéval és elindultunk Békásmegyerre. Fotózni szerettünk volna, de már induláskor láttam, hogy nem igazán reális a dolog, mert az idő borús és iszonyatos szél fúj. De nem probléma, legalább levegőzünk. Gondoltam én. 

Aztán a hosszúra nyúlt buszozás közben kezdtem unatkozni.

Nóra meg is jegyezte,hogy a sofőr eddig kettesnél feljebb nem váltott... Szóval így döcögtünk Békásmegyer felé. A buszról leszállva megállapítottuk, hogy akár vissza is ülhetnénk, mert itt most jó képek nem leszek. De azért lementünk a partra. Én két darab képet csináltam telefonnal, a nagy gépet pedig át is adtam Nórának.

Nem ihletett meg a táj. 

Annál inkább Nóra elszántsága, ahogy a töltés homokos és jóval 'lankásabb' része mellett 1 méterrel feltornászta magát. 

Mondjuk ő talált magának fotótémát.

Egy darabig álldogáltam háttal a folyónak és tűrtem, próbáltam nem imbolyogni, de az arcomba csapodó hajam és lassan szemerkélni kezdő eső megadásra bírt. Meg aztán olyan elszántak sem voltunk, hogy egy tájfun közepén záridő, rekeszelés és ISO beállításokkal küzdjünk.

Gyors léptekkel vágtattunk vissza a buszhoz. Utazás közben kicsit felmelegedve még gondoltuk, hogy megnézzük mi újság a Margit-szigeten. 

De a szürkeség és a hideg innen is megfutamodásra kényszerített minket. 

Mikor minden terv dugába dől, enni kell. Én már csak tudom, így bírtam ki a telet. Ha nincs program, akkor a kaja a program. Főzés, új éttermek stb. Ezért is gondoltam, hogy kipróbáljuk a nyugatinál a Best Burger-t. Bogi említette múltkor és most megláttam, hogy van hot dog. 

Rendeltem is egyet, mire a nem túl kedves, ünnepnapra beosztott hölgy az ablak mögül, az arcomba vakkantottta, hogy az nincs.

Eszembe jutott még a Bite is, de múltkor voltunk és egyáltalán nem volt jó élmény. 

Itt fordult velem először elő, hogy a szalvétába kellett köpnöm (nyilvános helyen) a falatot. Így szomorúan tovább bandukoltunk az esőben.

Ám ekkor felsejlett előttem a jól megszokott, biztonságot ígérő bordó kör.

Na ki találja meg? 

Oké, a Costáról beszélek. Természetesen.

Mondhat bárki bármit, én megveszek a kávéjukért. És most nem az ilyen-olyan tejes-habos-szirupos alkotásaikról beszélek, hanem arról a tökéletes fekete espressoról, ami minden alapját adja.

Így a jókedvemét is egy ilyen nap után.

Lassan kezdtünk felmelegedni és belesüppedni a külföldi diákoktól hemzsegő emeleti terem atmoszférájába.

Eleinte csak egymást fényképezgettük, hogy teljen az idő.

Tulajdonképpen nem bánom, hogy néha a dolgok nem úgy mennek, ahogy szeretném. Végülis minden nap egy estébe fullad, ami pedig egyértelműen egy új reggelt ígér. Persze nem abban a romantikus és nyálas értelemben. Szimplán csak azt mondom, hogy van időnk és ebbe belefér pár 'újratervezés'.

After all most itt ülök és olyan sört iszok, aminek minden szava cseh. 

Ez így kerek :)