Szentendre

13:57 Szabi 0 Comments

Van nekem egy ilyen nagyon hülye tulajdonságom, aminek én igazából nem is vagyok tudatában. Vagy eleve nem esik le hogy beteg vagyok, mint amikor azt hittem, hogy csak 2 napja másnapos vagyok egy szilveszteri buli után, miközben influenzás voltam 40 fokos lázzal. A másik eshetőség, hogy kb. 2 nap után megunom és egyszerűen úgy viselkedek mintha makk egészséges lennék. Na ilyenkor megyek túrázni, sétálni, bulizni... akármi csak ne maradjak ki több jóból.

Most is ez történt. Másfél napot voltam hajlandó az idei influenzámra szánni, így vasárnap Szentendre felé vettük az irányt. Nagyon hideg volt, csípős szél fújt végig a folyóparton.


Így inkább az apró kis utcácskákban és sikátorokban folytattuk a nézelődést és persze kiveséztük az ingatlanok árait, a különböző engedélyeket az átépítésekhez és parkolási lehetőségeket a környéken... Színtiszta romantika a lelkem. Nem tagadom.




Itt-ott betértünk egy két boltba, nézelődtünk, majd egyre szűkösebb utcákon haladtunk beljebb a házak közé.




Egy félreeső udvarban találtunk egy apró éttermet, ahol bár enni nem mertünk, de egy jó nagy pohár kóla mellett ülve focimeccset néztünk és hallgattuk a tulaj meséit a magyar futball aranykoráról és utolsó "jó" játékosokról.
Innen további jobb és bal kanyarok után elértünk egy templomot, aminek a fala tele volt borzasztó barátságos halálfejekkel.



 Mondom, barátságos.



 A kilátásban gyönyörködve végül közbeszólt gyarló emberi mivoltunk is, egy-egy korgó gyomor tolmácsolásában. Visszatérve a folyópartra egy sarki étterem mellett döntöttünk.
Pontosabban a Corner Étterembe tértünk be.
Sajnos a gombamártásos kacsamell, amit én először rendeltem éppen elfogyott, ezért végül egy nagy szerb tál mellett döntöttünk.


A húsok nagyon finomak voltak, még a csirke sem volt agyon/szárazra sütve, de a steak krumpli pocsék volt. Talán legközelebb más körettel. Az étterem viszont barátságos. Tipikusan olyan hely, ahol Pista bácsi beugrik megkérdezni a pincért, hogy Bandi ideért-e már. Szóval van akinek ez a törzshelye, én meg szeretek ilyen környezetben vegyülni.
 


A megkésett ebéd után már csak desszertre és kávéra volt szükségem, így hazaindulás előtt még beugrottunk a Marcipán Manufaktúrába, hogy ki-ki magához vegye az útravaló marcipán adagját.



Ez a kép csak illusztráció. Engem annyira lekötött a bőség zavara, hogy elfelejtettem fotózni.
Végül győzött az influenza az akaratasságom felett, ezért kávé helyett haza indultunk.





Szentendre sok ember álomlakhelye, amit én tökéletesen megértek. Én persze semmi pénzért nem hagynám el a várost, de ha lenne egy kutyám, a lehető legtöbb vasárnap hévre szállnék egy kis sétáért és marcipánért.