Az érkezésemet az egész ország fagyos széllel és esővel ünnepelte. Éjfél körül értem a Baker streetre, így minél előbb meg kellett volna találnom a platformot, ahonnan a metróm megy, de őszintén szólva, elvesztem. Az emberek rohangáltrak körülöttem, hogy még elkapják az utolsó járatokat én meg csak csüggedten vonolszoltam magam után a bőröndöt. Végül megkérdeztem egy lányt,hogy esetleg meg tudná-e mondani, hogy most merre. Kiderült, hogy ő is Archwayig megy, így gyorsan össze is fogtunk, majd beszélgetni kezdtünk. Azt kell mondjam, hogy elragadó volt és rögtön jobb kedvem lett, így szökdelve ráncigáltam magam után a bőröndöt a kis utcákon 'hazafelé'. 

Elázva és átfagyva érkeztem meg a házhoz, ahol Inaval és a két lakótársával töltöttem a következő pár napot.

Másnap későn indítottuk a reggelt, nem terveztünk semmi extrát, mert próbáltunk az esti bulira megspórolni egy kis energiát. Így ebben a laza, lődörgős szellemben először Camden townba mentünk kávézni és sétálgatni. 

Itthon igyekszem nagyon tudatosan enni és kerülni a 'vacak' kajákat, de ha Londonban vagyok álatlában elszabadul a pokol.

A délután nagy része a séta és egy-egy hatalmas adag Costa kávé körül forgott.

Útközben büszkén mutattam Inának, hogy van ám itt 'szohósított' magyar étterem.

Mire ő megmutatta, hogy a németek mindenhol németek. 

Mondjuk ezt az éttermet a legközelebbi utamon biztos kipróbálom. Halálra dicsérik.

Útközben belebotlottunk a M&M's world előtt tobzódó túristák tömegébe, amibe úgy bele is gabalyodtunk, hogy engedve a sodrásnak pár perc múlva már a színes kis cukorkák émelyítő kipárolgásaitól fulladoztunk a bolt mélyén. Személy szerint nem vagyok nagy M&M's world rajongó. A Times Squeren valahogy eredetibbnek is hatott, de ezt is meg kellett néznem. Gondolom. 

Viszont az egész britannizmust imádom, így itt is találtam olyat, ami kárpótolt azért, hogy derékig érő pisisek tapostak a lábamon.

A rengeteg szín és a szüleit zsaroló gyerek le is szívták minden energiánkat, így lassan hazaindultunk. 

Ez a párocska itt éppen készítette a fent említett gyerekeket.

 Az idő szokás szerint gyönyörű és kegyetlen volt. A nap persze szikrázóan sütött, mégis annyira hideg volt, hogy útközben vennem kellett egy nagy kötött pulcsit és egy bélelt mellényt. Ezek maradtak is rajtam egészen addig, amíg újra pesti földet taposott a lábam.  

Még az esti buliban is, kötött pulcsiban, mellényben és dzsekiben feszítettem. Apropó buli. Aleksi, Antonio, Ina és én, plusz 10-15 kedves innen-onnan Londonországba csöppent fiatal, kedélyes italozással ültük meg Nicole születésnapját valahol a városi éjszakában. 

Kicsit vállalhatatlan képek készültek, de nagyon jól éreztem magam. Mindenkivel akadt olyan téma, amit feltétlenül ki kellett veséznünk. Jah és mindenkinek van valamilyen magyaros története (amik általában arról szólnak, hogy mi magyarok mennyire tökösek vagyunk).

Buli után mind a négyen, hatalmas vigyorral és korgó hassal állítottunk be egy kebaboshoz.