Bicó
Egyre aktívabb és aktívabb vagyok. Pörög az életem, én meg hagyom magam. Miért is ne tenném, ha így olyan helyzetbe keveredek, ahol alám tesznek egy biciklit, a fejemre sisakot, a városi forgalomban találom magam, majd pislantok egyet és már a vonaton ülök, kezemben egy costa kávéval, lábamnál az említett biciklivel, útban Vác felé.
Ez most az én kis életem és iszonyúan élvezem.
Szombat reggel jött a nagy ötlet. Ezért úgy, ahogy voltam (nem éppen sportoláshoz vagy bármilyen említésre méltó mozgáshoz öltözve) pattantam nyeregbe.
A vonatról leszállva még próbáltam a hátizsákból minden hasznosnak vélt, felhasználható dolgot magamra aggatni, de végül csak sikerült elindulni. Az idő egyre jobb, így az embereket kerülgetve, remegő térdekkel (nem vagyok hozzászokva a női biciklikhez és a macskakövön tekeréshez) érkeztünk meg a főtérre.
Az idő tényleg tavaszias volt, de a felhők azért még az égen maradtak. A partról újra a belváros felé vettük az irányt, ahol további macskaköves utcák biztosították, hogy egy betonra tévedt cross motorosnak érezzem magam.
De volt itt minden, láttunk csacsit, birkákat meg sok idős embert. Csak végül megéheztünk így csikorgó fékekkel álltunk meg a legközelebbi étterem ajtajában. A napi ajánlat korhelyleves volt, amit bevallom még soha nem próbáltam. Öreghiba. 
Visszaülve a biciklikre végre jött az izgalmas rész, ahol egy erdős, saras és kanyargós szakaszon kellett áthaladnunk. Igazából a sisakot csak a városi forgalomban terveztem felvenni, de itt pont kapóra jött, hogy magamon felejtettem, mert nélküle nagyot koccant volna a fejem pár ágban.
A bicikliút majdnem teljes hosszában a Duna-parthoz közel, azzal párhuzamosan fut, így rengeteg kis pihenőhely várja a megfáradt kirándulókat. Mondjuk én nem fáradtam, szimplán csak hatalmas volt az inger, hogy minden bokrot lefényképezzek (amit a kiséretem nem igazán értékelt).
Gödre érve újra a házak közé vettük az irányt és beugrottunk a Rétesházba.
Itt a rétesekkel felszerelkezve beugrottunk pár ismerőshöz. A nap már lemenőben volt, a forró mentatea és a cserépkályha kellemesen felmelegített. Persze a beszélgetés elhúzódott, én pedig menthetetlenül belesüppedtem egy puha fotelba. Így inkább reggel folytattuk az utunkat.
Másnapra azért már jócskán nyűgös voltam az 5 réteg ruha és a sisak miatt, ráadásul a fenekem egyre inkább fájt. Kicsit durcásan keltem, amin csak egy megkésett kávé tudott segíteni. Sokkal később...
"Mégis ki ütne el? Ennél feltűnőbb már nem is lehetnél."
Sajnos újra beleestem abba hibába, hogy bár két programot is lemondtam, amiatt mert kint ragadtam Gödön szombat éjszakára, vasárnap reggel már megint késésben voltam. Így végül Dunakesziről inkább vonattal folytattuk az utat hazáig.
Nagyon jó érzés volt újra száguldozni a biciklivel. Mint mikor kicsi voltam és azt képzeltem, hogy a paripámon ülve vágtatok át árkon, bokron, mindenen!
De most azt hiszem vennem kell egy biciklit :)
.JPG)
.JPG)
0 megjegyzés: